Feltehetően mindannyian szenvedtünk már a féltékenység rémétől, és szinte biztos, hogy akadt az életünkben olyan helyzet is, amikor ránk volt féltékeny a kedvesünk. A lélekbúvárok szerint teljesen természetes dolog, ha félünk attól, hogy elveszítjük szerelmünk tárgyát.
Ami nem természetes: ha életünk minden pillanatában ott kísért ez a szorongás, vagy ha – sokszor valódi ok nélkül - folyton arról képzelgünk, hogy párunk megcsal bennünket. Súlyos, önpusztító állapot ez, akár az alkoholizmus. Az örökös gyanakvás, a pusztító féltékenység rögeszmévé, kóros szenvedélybetegséggé is válhat. Az rendjén van, hogy kapcsolatunkat féltjük a külső támadásoktól, hisz szerelmesek vagyunk, jól érezzük magunkat, és szeretnénk minél tovább megőrizni ezt a paradicsomi állapotot. Egyesek azonban nem tudják, hol a határ, és szüntelenül gyötrik párjukat. Esetükben a féltékenység merő önzés, a másikon való uralkodni vágyás, gőg, vagy éppen önbizalomhiány, önleértékelés.
Beának eleinte imponált, hogy ha csak egy pillantást is vetett rá egy másik férfi, kedvese, Miklós felbőszült bikaként viselkedett. A lány ebből azt a következtetést szűrte le, hogy barátja nagyon szereti őt, és nem akarja elveszíteni. Amikor azonban egy körúti kávézóban ráborította az asztalt egy öltönyös pasasra, mert az – úgymond – legeltette a szemét a barátnőjén, Bea megszeppent. Nem is telt el sok idő a délutánig, amikor Miklós meglátta őt, amint a buszmegállóban vidáman beszélget egy férfikollégájával. Miklós az addig unottan várakozó utazóközönség szeme láttára pofozta fel a lányt. Később már az is elég volt a helybenhagyáshoz, ha Bea a vártnál fél órával később ért haza. Nem volt könnyű megszabadulni Miklóstól, hiszen testi erejét nemcsak megfélemlítésre használta, hanem gyakran valóban el is járt a keze. Úgy tűnik, ez a férfi önértékelési gondokkal küszködött, nem volt képes elhinni, hogy ő olyan értékes, szeretnivaló, hogy a barátnőjének nincs szüksége más férfira. Kisebbrendűségi komplexusából eredő agresszióját pedig tettlegességben vezette le – a verés idején végre nyeregben érezhette magát.
Marcsi három évig élt Péterrel, aki még a lány barátnőire is féltékeny volt. Nem is annyira az időre, amit velük töltött, hisz legtöbbször ő is jelen volt a találkozókon. De nem tudta elviselni, ha Marcsi megölelte, megpuszilta őket. Fájt neki mindaz a szeretet, ami mások felé irányult. Előfordult az is, hogy a lány társaságba készült, ám hiába hívta Pétert, az nem tartott vele. Azon viszont mélységesen megbántódott, hogy Marcsi nélküle is képes volt elmenni. A kapcsolat végül zátonyra futott, de Péter nagyon megnehezítette az elválást. Először érzelmi zsarolással próbálkozott, megfenyegette a lányt, majd zaklatta: az éjszaka kellős közepén jelenetet rendezett a házban. Hosszú időbe telt, míg megértette, hogy nincs tovább. Péter féltékenységének hátterében a beteges ragaszkodás állt, amely valószínűleg gyermekkori szeretethiányból származott.
Láthatjuk, hogy a zöld szemű szörnyeteg kapcsolatokat és emberi életeket tehet tönkre, ne hagyjuk hát, hogy átvegye felettünk az irányítást. Saját démonainkat magunknak kell legyőznünk, és ha elég elszántak vagyunk, sikerülhet. De mit tegyünk, ha életünk párjának józan ítélőképességét teszi tönkre a megalapozatlan féltékenység? Ha nyomon követi időbeosztásunkat, ha számon kéri, kivel és merre jártunk, ha ellenőrzi leveleinket és sms-einket, ha legszívesebben befalazna minket, ha nemcsak a jelenünkre, de még a múltunkra is féltékeny? Egyszóval ha korlátlanul birtokolni akar?
A vádaskodás, az alaptalan gyanú ellen nagyon nehéz védekezni, az ártatlanság ugyanis nem bizonyítható. Sőt, minél inkább törekszünk arra, hogy tisztázzuk magunkat, annál gyanúsabbak leszünk. Hogyan védekezhetünk hát? Először is próbáljuk megérteni párunk féltékenységének gyökerét, mely egyes szakemberek szerint a gyermekkorban keresendő. Azt a folyamatot, amelynek során a kisgyereknek le kell mondani az ellentétes nemű szülő iránt érzett „szerelméről”, jobban megszenvedik a fiúk, mint a lányok. Ez nemcsak oda vezet, hogy hajlamosabbak lesznek a féltékenységre (ha lelki alkatuk ezt egyébként is elősegíti), hanem az érzés sokkal erősebb indulatokat válthat ki belőlük. A statisztikák szerint a férfiak többször jutnak el odáig, hogy szerelemféltésből gyilkosságot kövessenek el, mint a nők.
A beteges féltékenység olyan fekély a kapcsolat testén, amely mindenképpen gyógyításra szorul. Ha úgy érezzük, hogy párunk féltékenységével elveti a sulykot, biztosítsuk arról, hogy félelmei alaptalanok. Mondjuk el neki, hogy milyen sokat jelent számunkra, és hogy bizalmatlansága rosszul esik. Erősítsük benne a hitet, hogy életünkben nem cserélhető fel mással. Értessük meg vele, hogy az az ember igazán felnőtt, aki megtanulja egészséges mértékben „elengedni” a másikat. Ha az őszinte beszélgetés nem használ, érdemes szakember segítségét igénybe venni. Ám ha még ez sem vezet eredményre, és párunk menthetetlen, bármennyire fáj is, véget kell vetnünk a kilátástalan és lehúzó kapcsolatnak.
